Hogyan segítsünk leküzdeni a kudarctól való félelmet?
Minden ember - felnőtt és gyerek - életében rendszeresen előfordul, hogy új feladatok, kihívások előtt áll. Világunk mára megdöbbentő sebességgel változik. Aki nem tud vagy nem hajlandó fejlődni, az csak céltalanul sodródik az életben. Segíts gyermekednek leküzdeni a kudarctól való félelmet, hiszen csak így válhat egészséges személyiségű emberré, aki képes alkalmazkodni az új követelményekhez és elvárásokhoz.
De milyen lehetőségeid vannak szülőként gyermeked támogatására?
A próbálkozás fontosabb, mint az eredmény!
Minden új kihívásnál megvan a siker esélye, éppen ezért mindig érdemes próbálkozni. Mutasd meg gyermekednek, hogy még ha beletört is a bicskája a feladatba, akkor is új tapasztalatokra tesz szert, melyeket aztán a következő alkalommal hasznosíthat. Ha szándékosan kihagy egy lehetőséget, akkor az azt is jelenti, hogy lemond a győzelem esélyéről. Ne csak siker esetén dicsérd meg gyermeked, hanem értékeld azt is, hogy próbálkozott. Dicsérd meg akkor is, ha elbukott. Ha így teszel, akkor gyermeked bátrabban vág neki majd a próbatételeknek.
Tévedni szabad!
A tévedés tapasztalat, melyből rengeteget lehet tanulni. Senki sem születik tévedhetetlenül, mindenkinek próbálkoznia, kísérleteznie kell, ha fejlődni akar. A tévedés azt jelzi, hogy előrébb jutottunk. A legenda szerint Thomas Edison több mint tízezer kísérletet végzett, mielőtt a működő izzólámpát feltalálta. Amikor a hibákról kérdezték, így felelt: "Nem vallottam kudarcot, csupán felfedeztem 10.000 módszert, mely nem működik." A rengeteg sikertelen kísérlet, vagy ahogy mások mondanák, kudarc, vezetett el végül a villanykörte feltalálásához.
Bíztasd gyermeked, és értékeld az erőfeszítéseit!
A szülői elismerés és bátorítás nagyon sokat jelent a gyerekeknek. Gyermeked kötődik hozzád érzelmileg és szellemileg is, éppen ezért dicsérettel és bíztatással tudod őt legjobban motiválni életének minden vonatkozásában.
A fejlődés a lényeg
Nem a győzelem és a siker a legfontosabb dolog a világon, nem ezek határozzák meg az ember értékét. Ezek csak kilométerkövek, melyek jelzik, hogy jó irányba haladsz. De a lényeg a fejlődés. Új dolgokat megtanulni sokszor nehéz, kemény munkára és kitartásra van szükség ahhoz, hogy megtanuljunk valamit. A tévedés a tanulás része.
Ami nehéz, az emlékezetes
Legjobban arra emlékszünk, amivel a legtöbb időt töltöttük el, ami a legnagyobb erőfeszítést igényelte. Ami könnyen, gyorsan sikerült, azt általában hamarabb elfelejtjük. Éppen ezért hajlamosak vagyunk a nehézségekre emlékezni, hiszen ezekkel foglalkoztunk sokat, és kevésbé emlékezünk arra, ami egyszerűen ment.
Emlékeztesd gyermeked rendszeresen a sikereire, és figyelmeztesd, hogy ne foglalkozzon túl sokat a kudarcokkal.
Légy optimista!
Minden problémának van megoldása. Sokféleképp meg lehet oldani minden problémát, amíg van valaki, aki hajlandó foglalkozni vele. A kudarc nem más, mint egy jelzés, hogy más megoldást kell keresni az adott problémára. Ha gyermeked optimistán szemléli a világot, akkor bármilyen kihívással szembe tud nézni.